A transzformátorok fejlődéstörténete a 19. század elejére tehető. A legkorábbi motorkísérletek némelyike kimutatta, hogy az áram elektromágneses indukció hatására feszültséggé alakítható. Ezt a koncepciót Michael Faraday brit tudós terjesztette elő 1831-ben. A következő évtizedekben sok tudós és mérnök kutatja és fejleszti az elektromágneses indukciós technológiát.
1885-ben Rudolf Jurabioni olasz fizikus feltalálta az első gyakorlati transzformátort. Ez a transzformátor képes átalakítani az áramot különböző feszültségekké és áramokká, így hatékonyabbá válik az elektromosság nagyobb távolságra történő továbbításában. Ez a találmány lehetővé teszi a villamos energia átvitelét, és gazdasági és társadalmi változásokat idézhet elő.
A 20. század elején a transzformátorok különféle alkalmazásai elkezdtek terjeszkedni, beleértve a kommunikációt, az indukciós tűzhelyeket és az energiatárolási technológiát. Az 1950-es években a feltörekvő mikroelektronikai technológia még gyorsabbá tette a transzformátorok fejlesztését. A modern transzformátorok általában szilíciumból készülnek, amelynek nagyobb a hatásfoka és kisebb a térfogata.
Összességében elmondható, hogy a transzformátorok fejlesztését folyamatos fejlődés kísérte az elektrotechnika területén. A korai elméleti kutatásoktól a modern hatékony és energiatakarékos gyakorlati alkalmazásokig a transzformátorok, mint klasszikus elektromágneses indukciós technológia óriási sikereket és fejlődést értek el.